Az idegen eredetű szavak meghonosodása

Az idegen eredetű közszavak annyira meghonosodhatnak, hogy más nyelvből való származásuk feledésbe merül. Az olyan szavakat, amelyeknek más nyelvi eredete még többé-kevésbé nyilvánvaló, idegen szavakként tartjuk számon. Ha azonban a szó közkeletűvé válik, eredeti írásmódját a magyar kiejtést tükröző formával váltjuk fel. Ebből kiindulva tehát az idegen szavakat tehát aszerint írjuk a magyar vagy még idegen írásmód szerint, hogy mennyire haladtak előre a jövevényszóvá válás útján.

Az idegen írásmód szerint írt közszavakhoz és tulajdonnevekhez általában ugyanúgy közvetlenül (tehát kötőjel nélkül) tapasztjuk hozzá a toldalékokat, mint a magyar szavakhoz és tulajdonnevekhez: businessből, cowboynak, fairül, schillingért, signorét. Ha azonban az idegen írásmód szerint írt közszó vagy tulajdonnév végén néma betű van, akkor a magyar toldalékot mindig kötőjellel fűzzük a szóhoz: guillotine-t, monsieur-nek; Glasgow-ban, Iaşi-nál, Loire-on, Montesquieu-nek, Montreux-ig, Peugeot-t, Rousseau-val, Voltaire-é; stb. A szabály alól kivételt képez a  hagyományosan írt Anjouk. Ebben az esetben a -val, -vel és a -vá, -vé rag v-je ilyenkor is az utolsóként kiejtett mássalhangzóhoz hasonul: guillotine-nal; Iaşi-sal, Molière-rel; stb. Külön ki kell térnünk a mássalhangzót jelölő kettőzött betűre végződő idegen tulajdonnevekre is. Ezekhez a szavakhoz az azonos betűvel kezdődő magyar toldalékot (s így a -val, -vel és a -vá, -vé rag megfelelő alakját is) kötőjellel kapcsoljuk: Mann-nak, Tallinn-nál, Scott-tól, Falstaff-fal, Grimm-mel, Scott-tal stb.

Az idegen nyelvekből érkező szavak nemcsak helyesírási, de használati kérdést is felvetnek. Ezt a szempontot tekintve az idegen szavak kérdésköre sokkal inkább stilisztikai, nyelvszociológiai, vagy még inkább ízlésbeli probléma, semmint nyelvészeti. Így vizsgálva az idegen szavakat, azt kell mondanunk, hogy idegen szó az, amit idegennek érzünk.

(forrás: Magyar Helyesírási Szótár)